Narancs liget.


Jézus megszabadított engem. Ha nem ismerném őt, elfogadnám az emberi társadalom berendezkedését: szegények, gazdagok, soványak, kövérek, lúzerek, szerencsések. Ha nem lenne Ő, azt mondanám, a véletlen műve az élet, nincs szabadság, nincs csak a végtelen rabság és bizonytalanság. Ő számomra a bizonyíték arra, hogy a világot egyenlő esélyekkel birtokoljuk, mindenkinek jut bőven narancs. Ő Benne van a szabadulás. Ő adja nekem az erőt, bizalmat és biztatást, hogy ne adjam fel. A vallások könyörületességre intenek, türelemre, alázatra, míg Jézus azt mondja: harcolj kegyetlenül, ne add fel azt az álmodat, hogy szabad vagy és jogod van neked is a narancsligetbe, nincs kerítés. Az egyházak az államot támogatják, és fordítva. Az embernek pedig mindkettőnek adóznia kell, hitével pedig csak e két intézmény iránt való engedelmességgel tartózik. Istent, a Teremtőt nem ismeri, csak közvetve, eronáltan, nem ismeri a Hatalmat, a Szabadságot. Az Élet vizét Jézus adja, csak úgy egyszerűen. A szabadságot is Ő adja. Mitől lennék rab? Csak olvasnom kell a Bibliát, amit a vallások kivettek a kezemből, olyan értelemben, hogy már kézbe sem merem venni, önállóan olvasni, mint Isten igéjét, amíg nem teszem fel egyik vagy másik vallás szemüvegét, kódlapját, értelmező szótárát. A legnehezebb levetkőzni ezeket a kötelékeket, viszont a tiszta értelmezéshez le kell vetni ezeket a “vezérfonalak”-at, az intézményesített eszméket, igéket, melyek érdekközösségek marketing vonalát, üzleti tervét képezik, és ahogy egy téves tankönyvet nem fognak visszavonni a kiadók, inkább kimagyarázzák a hibát, erénnyé vetítik, úgy az intézményesítés csapdájába esett eszmehirdetők sem fogják belátni hibájukat, legfeljebb megemelik a mércét, több áldozatot kérnek, és mivel az emberiség legtöbbje csak a lelkiismeretének a zakatolását akarja valamivel alább csendesíteni, megelégszik a saját maga becsapásával, abban a reményben, hogy elfogadtatik majd, hogy “hát én nem láttam”, “én megtettem mindent”. Minden ember érzi, hogy nem tett meg mindent, de azzal altatja magát, hogy mindenki így csinálja. Szerintem ez az a mély rabság, a lelki nyomor, az ördögnek gyújtott gyertya. Ez az én harcom, hogy ez nem az a szabadság, amit ígér Jézus. Ez nem a teremtésben való részvétel, hanem a “te Uram ott is aratsz, ahol nem vetsz” pimasz, képmutató hozzáállás. Mert ki szokott váll veregetve dicsérni? Akinek kell valami. Ingyen. Az emberiség azt hiszi, hogy becsapja Istent. Nevetséges. Egyben szomorú is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése